Youth moving célja

a gyermekvédelmi rendszert elhagyó fiatalok részvételének fokozása az európai demokratikus életben, aktív polgári szerepvállalásuk révén, különös tekintettel arra, hogy miként léphetnek kapcsolatba az alternatív ellátás területén érdekelt felekkel, hogyan fejezhetik ki álláspontjukat, és hogyan érjék el, hogy véleményüket meghallgatássák. 

Miért?

Az állami gondozásban nevelkedett, biológiai családjuktól elszakadt gyermekek és fiatalok számára a gyermekvédelmi rendszer elhagyása rendkívül megterhelő, mert gyakran formális támogatás és funkcionális szociális háló nélkül maradnak. Emellett számos más kihívással is szembe kell nézniük, amelyeket az önálló élet hozadéka eredményez. 

Az irányelvek és beavatkozások növelhetik (de korlátozhatják is) a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok esélyeit, hogy maximalizálják lehetőségeiket, és biztosítsák, hogy maguk is részt vegyenek az őket érintő szükséges szolgáltatások kialakításában. 

Fontos felhívni a polgárok, de különösen a döntéshozók figyelmét arra, hogy az állami gondozásban élő fiataloknak milyen további támogatásra van szükségük ahhoz, hogy véleményt formálhassanak, és lehetőséget kapjanak igényeik kielégítésére a közösségi demokratikus élet minden területén.

 A projekt céljai és tevékenységei a következők:

  • a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozó szakemberek készségeinek fejlesztés;
  • a fiatalok támogatása a társadalmi életben való aktív részvételben;
  • a korlátok leküzdése;
  • a fiatalok véleménynyilvánítására való ösztönzés.

Youth moving várható projekteredményei: 

  • műhelymunkák szervezéséhez egy tananyag kidolgozása, melynek célja hogy ösztönözze a gyermekvédelmi rendszerben lévő fiatalok részvételét a társadalom demokratikus folyamataiban;

  • rövid film, amely felhívja a közvélemény figyelmét az állami gondozásból származó fiatalok demokratikus folyamatokban való részvételének fontosságára. A film elkészítésébe a fiatalokat is bevonják, amellyel üzenni szeretnének az ifjúsági dolgozóknak és a politikai döntéshozóknak a gyermekvédelmi rendszerből származó fiatalok szükségleteiről és a társadalom demokratikus folyamataiban elfoglalt helyzetükről.

Youth moving az alábbi partnerség közreműködésével jött létre:

A 2021-1-HR01-KA220-YOU-000028821 sz. pályázatot az Erasmus+ program finanszírozta.

Az Európai Bizottság támogatása ezen kiadvány elkészítéséhez nem jelenti a tartalom jóváhagyását, amely kizárólag a szerzők álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

További információkért,  keressék fel a “Youth moving” Facebook oldalt.